Dr. Firneisz Gábor PhD

Belgyógyász-Diabetológus-Gasztroenterológus szakorvos

Bemutatkozás

Dr. Firneisz Gábor a PeriodX Endokrinológiai és Nőgyógyászati Központ Diabetológiai Centrumának vezetője, több, mint 10 éves diabetológiai szakellátási tapasztalattal rendelkezik, amelynek egy része közvetlen nyugati betegellátási tapasztalat osztályvezetőként, illetve időben ezt követően már több, mint fél évtizede a hazai magán szakorvosi ellátás keretében gondozza a betegeket a diabetológia területén.

Tudományos PhD fokozatot 2002-ben szerzett. 2023-tól a diabetológia területén szakmai tevékenységét a Magyar Diabetes Társaság Hetényi Géza pályadíjjal jutalmazta. Mind hazai, mind nemzetközi tapasztalatokkal gazdagította szakmai fejlődését. Közel húsz évig a Semmelweis Egyetem I. illetve II. sz. Belgyógyászati Klinikájának egyetemi adjunktusa.

Nemzetközi tapasztalatait US Medical Licence (standard ECFMG certificate) megszerzése után külföldi Intézményekben töltött ösztöndíj programmal, tudományos kutatással egészítette ki, többek között a németországi Georg August Egyetemen, valamint a Chicago Rush Presbyterian St Luke’s Medical University-n, gyakorlati tudását pedig az Egyesült Királyságban belgyógyász, diabetológus osztályvezetőként, egyetemi konzulensként bővítette. Külföldi szakmai tevékenységét követően gasztroenterológiai szakvizsgát tett.

Kiemelkedő szintű munkásságát a szakma számos alkalommal elismerte, amelyre diabetológiai szakmai publikációi, tudományos közleményei és aktív kutatási tevékenysége révén is méltán kiérdemelt.

Szakmai fókusza elsősorban a cukorbeteg (diabetes mellitus), valamint a túlsúlyos páciensek átfogó vizsgálatára és gondozására irányul. A szakrendelésén hatékonyan használja és alkalmazza a folyamatos szöveti glükóz szint monitorozására szolgáló, magánegészségügyben sem mindenhol hozzáférhető CGMS rendszert, amely a jelenlegi egyik legkorszerűbb támogatás a cukorbeteg páciensek napi vércukorszint értékeinek követéséhez és kontrolljának kialakításához.

A diabetológiai ellátás korszerű csapat szemléletének keretében diabetológiai szakáplóval, dietetikussal, továbbá az orvosi társszakmák közül a baritáriai sebészettel, hepatológiával és nőgyógyászattal ápol kiemelkedően jó együttműködést.

Mivel fordulhatsz hozzá?

Szöveti glükóz monitor felhelyezése (CGMS)

Diabétesz Centrumunkban elérhető a felkarra felhelyezhető szöveti glükóz monitor (CGSM) valós idejű, folyamatos glükóz szint monitorozást eredményez, amely a lehető legkényelmesebb módon biztosítja diabéteszes pácienseink életminőségét.

Elhízás hátterének vizsgálata és kezelése

Az elhízás (obezitás) krónikus betegség, amely súlyos egészségügyi problémákat okozhat és növeli a további krónikus megbetegedések kockázatát. A kóros elhízás hatékony és szakértő kezelése éppen ezért kiemelt jelentőségű.

Várandósság alatti cukorbetegség vizsgálata és kezelése

A várandósság ideje alatt fellépő cukorbetegség - úgynevezett gesztációs diabétesz - mintegy 3-5%-ban fordul elő a babavárás ideje alatt, enyhébb vagy súlyosabb formában. A szénhidrátanyagcsere zavar hátterében elsősorban hormonális változások állnak.

Online videó konzultáció, írásos távkonzultáció

Az online video konzultációs rendszer valamint az írásos távkonzultáció olyan kommunikációs felület, ahol a páciensellátás, a személyes megjelenés nélkül is biztonsággal megvalósulhat.

Rendelési időpontok

Dr. Firneisz Gábor PhD

Belgyógyász-Diabetológus-Gasztroenterológus szakorvos

Hétfő
Kedd
Szerda
Csütörtök
Péntek

Időpontfoglalás

Időpontfoglalás

Online bejelentkezési felületünk bevezetése folyamatban van. A rendszer üzembehelyezéséig kérjük töltse ki az alábbi űrlapot és kollegáink telefonon felveszik Önnel a kapcsolatot gyors és gördülékeny időpontfoglaláshoz.

Amennyiben kérdése merülne fel, kérjük vegye fel ügyfélszolgálatunkkal a kapcsolatot, akik készséggel állnak az Ön rendelkezésére.